Egy motor szétszerelésekor a vezérműtengely tömítés alig tekinthető a leglátványosabb alkatrésznek – kis méretű, egy olyan helyen van elhelyezve, ahol a legtöbb ember nem is gondol rá. Ugyanakkor mindenki, aki időt töltött a szakmában, tudja, hogy az állapota meglepően sokat árul el a motor általános „jelleméről”.
A hosszú ideig tartó magas hőmérsékleten való üzemeltetés, gyakori hideg indítások vagy hirtelen megállások autópályázás után a fém és a gumi különböző ütemben való tágulását és összehúzódását okozzák, és az olajfilm a tömítési perem mentén elkezd ingadozni. Tapasztalt szerelők gyakran eltávolítják a tömítést, és először egy halvány, polírozott gyűrűt keresnek a kontaktfelületen. Ezután egy ujjbegy puhájával lassú körözéssel követik a tömítési peremet — ha a súrlódás érezhetően száraznak tűnik, ez általában enyhe csapágykopásra vagy instabil kenésre utal. Ez az „öregiskolás” módszer ma is megbízhatónak számít a műhelyekben.
Amikor pótalkatrészeket vásárolnak, a kezdők gyakran csak az alkatrészre nyomtatott méreteket hasonlítják össze, figyelmen kívül hagyva a tömítés anyagát és az ajakprofilját. A gyakorlatban a fluorkauchukok megbízhatóbban bírják a magas hőmérsékletet és a kémiai anyagokat, de hosszabb alacsony hőmérsékleten merevvé válhatnak. Az akrilkaucsuk viszont ellenáll az alacsony hőmérsékleten történő megkeményedésnek, de rendszeresebb olajfilm-ellenőrzést igényel a száraz üzem elkerülése érdekében. A tapasztalt vásárlók a jármű üzemeltetési ciklusát, az éghajlati övezetet, sőt az üzemeltető szokásait is figyelembe veszik, mielőtt kiválasztanák az anyagokat, amelyek hosszú élettartamot biztosítanak.
Az installáció ugyanolyan kritikus, mint a kiválasztás. A szakértő technikusok megtisztítják a csapágy felületét szöszmentes ruhával, egy vékony, papírszerű réteget visznek fel a speciális zsírból a peremre, és kerülik a tömítés éle a karcolását a beépítés során. Néhányan előnyben részesítik, hogy fokozatosan nyomják be a tömítést, kissé elforgatva azt ülés közben, így lehetővé teszik a perem természetes elhelyezkedését, ahelyett, hogy erőltetnék a tökéletes négyzetes illeszkedést. A kézikönyvek ritkán hangsúlyozzák ezeket a részleteket, de a valóságban gyakran ettől függ, hogy egy tömítés túléli vagy korán meghibásodik.
Egy korai szivárgási eset során, amit vizsgáltam, a tömítés már az 5000 km-es határ elérése előtt elkezdett csepegni. A poszt mortem vizsgálat során kiderült, hogy a press-fit mélység kevesebb, mint egy milliméterrel tért el, így a perem érintkezési zónája túl sekély maradt ahhoz, hogy fenntartsa a stabil olajfilmet. Ilyen kis eltérés könnyen észrevétlen maradhat, pedig egy mérőórával és egy kis türelemmel elkerülhető.
Poros vagy iszapban dolgozó gépek esetén a külső porvédő perem ugyanolyan fontos tiszteletet érdemel. Amint elkopik, a finom szennyeződések a tengely mentén a kenési zónába jutnak, felgyorsítva a perem kopását. Szokásom, hogy ütemezett karbantartáskor megtisztítom a porvédő területet, és a körülményektől függően fontolóra veszem egy labirintus-tömítés vagy rögzítőgyűrű hozzáadását, amelyek jelentősen meghosszabbíthatják az élettartamot.
A vezérműtömítés teljesítményét nem csupán a gyári minőségellenőrzés, hanem a szerelő szakszerűsége, az üzemeltetési körülmények és a karbantartás gondossága is formálják. Az adatok részben mesélnek a történetből, de csak a valós üzemeltetési tapasztalatokkal való összekapcsolás képes a számokat megbízható eredményekké alakítani.